A világ legfontosabb nyelve
a mosoly nyelve
Az történt abban az időben, amikor a pillangókat teremtették, hogy maradt közülük egy, akinek már nem jutott test. De nemcsak test, hanem szárny és csáp sem maradt neki – semmi abból, ami testvéreinek, akik, mint csodaszép virágok a levegőben röpködtek, megvolt.
Így aztán egyszerűen láthatatlan maradt.
Kezdetben ezt nem tudta. Ő is, akár a többiek, vitette magát a széllel, és leült a virágokra, mert azt hitte, hogy jelenléte megszépíti őket.
Egy napon azonban észrevette, hogy senki sem figyel rá. Néha még az is előfordult, hogy összeütközött a társaival, pedig mindig nagyon ügyelt rá, hogy csak olyan virágra üljön le, amelyik még szabad volt. Dehát – és ezt nem tudhatta – a többiek nem látták őt.
Akkor lassanként megértette, hogy láthatatlan lehet.
Tulajdonképpen hamarabb is észrevehette volna ezt, hiszen ő sem látta saját magát.
Ez azonban mindeddig nem zavarta. Azt gondolta, elég, ha szépségében a többiek gyönyörködnek, neki ezt nem fontos látnia.
Most azonban az a tény, hogy láthatatlan, mégis nagyon elszomorította.
Nyomban elrepült az Élet Teremtőjéhez, és keservesen elpanaszolta bánatát.
Ő – miután hosszasan elgondolkodva nézte a láthatatlan pillangót – végül így szólt:
Megértelek. De a munka be van fejezve. Nincs már semmi az égvilágon, amit neked adhatnék. Ezenkívül, ha lenne tested, szárnyad és csápod meg mindened, akkor meg is kellene halnod, mint minden élőlénynek. Ezt akarod?
Igen – mondta erre a láthatatlan pillangó. Ha egész életemen át örömet tudnék okozni másoknak, akkor a végén szívesen meg is halnék.
A Teremtő erre mélyen meghatódott, mert ilyesmit bizony először hallott. Hosszú, nagyon hosszú időn át gondolkodott, s végül ezt válaszolta:
Kívánságodat teljesítem. Mostantól fogva látható leszel, meghalni azonban nem fogsz.
Ezért nem is adok neked saját testet.
Menj el az emberekhez, és légy te a mosoly.
Dieter J Baumgart
Fordították: Marec Béla Steffens, Hamburg/Varsó és Friedrich Eszter, Budapest, Ungarn